Címlap

Vadászat

Részlet Sándor Lajos Szakdolgozatából

A szentegyháziak mindig is a fából éltek, a vízi fűrészek valaha egymást érték. Régen tudtak gazdálkodni az erdővel, de most csak a falopásig ér egyes emberek tudata, de ezt a szegénység is befolyásolja. Fáj az embernek a szíve, ha látja a sok letarolt területet, a csutakokat. Igaz, hogy a tarolásban részt vett az 1996-os nagy széldöntés is. Mindezek ellenére a Hargita e részén él még a hiúz, a farkas, és nem kis létszámban a barnamedve, valamint a gímszarvas, az őz, a vaddisznó, a róka, a mezei nyúl, a siketfajd, a szalonka és a császármadár. Ezek a fontosabb vadászható vadfajok.

Úgy tűnik, hogy az erdőirtás, az élőhelyek csökkenése és a zavarás ellenére is a Központi Hargita egy alkalmas élőhely ezen vadfajoknak. Vannak még olyan eldugott megközelíthetetlen csendes zugok, katlanok, sziklás területek, ahol a feltételek megfelelőek számukra.

Sajnos a vadászatban is egyelőre a nagyurak, az újgazdagok vannak az élen. Vadgazda mérnökként azt mondhatom, hogy gyenge gazdálkodás folyik a szentegyházi vadászterületen, önös érdekű, ami egyáltalán nem szolgálja a vadfajok fennmaradását és tartós hasznosítását, sem a gazdálkodó földtulajdonosok érdekeit, csak egyedül a vadászok egy részét.

Pedig jó fekvésű, a vadgazdálkodásra kiválóan alkalmas a szentegyházi külbirtok. Csak jól kellene gazdálkodni. Létesíteni lehetne néhány vaddisznós kertet vagy esetleg szarvas farmot. Ezen létesítmények munkát biztosítanának néhány embernek, turistákat és vadászokat vonzanának Szentegyházára, bevételi forrást jelentenének az erre vállalkozóknak, így a városnak is.

Azon túl, hogy valaki elejti az állatot, levadássza, az állat húsa táplálékot bíztosíthat számunkra. A vadhús ínyencségnek számít, jó áron lehet eladni. A külföldi vadászok borsos árat fizetnek egy-egy szebb trófeáért. A tőlünk nyugatra levő országokban, - mint Magyarország, Svédország, Finnország és sorolhatnám -, számos fácánoskert, vaddisznóskert, gímkert létezik, melyek mind-mind a körülöttük lévő vidék fejlődéséhez hozzájárulnak. Minden bizonnyal ez így lenne Szentegyházán is.

Számos szakember ért egyet abban, hogy az erdőgazdálkodás mellett a vadgazdálkodás lehet egy húzó ágazat a hegyvidéki régiókban.

Csodálatos élmény volt az, amikor először medvét láttam a szabadban, örökre szóló élmény. Amikor megláttam, megdermedtem, …meglátott…megállt, majd leült,…néztük egymást….majd felállt és tovább cammogott. Minden alkalom élmény, amikor őzet vagy szarvast látok, de farkast és hiúzt még nem láttam, pedig szeretném, még fizetnék is érte. Nos úgy gondolom, hogy nem csak én vagyok így ezzel, bizonyára még nagyon sokan fizetnének nem kis pénzt azért, hogy egy vadállatot megcsodálhassanak a természetes környezetében.

A vadászati turizmus a vadászaton, a vadhús eladásán keresztül, a vadlesen át mind - mind pénzt hozna a városba. Azon kívül az ilyen céllal hozzánk érkező turista nálunk vásárolna ezt-azt és a mi szálláshelyeinken térne nyugovóra.

A vadászati turizmus fellendülése várható, abban az esetben, ha összefognak a földtulajdonosok. Segítené a fellendülést a közbirtokosság létrejötte is, mert nem maradnának értelmetlenül felszabdalt területek. Talán a legfontosabb meggyőző érv az emberek számára az lenne, ha valaki elkezdene komolyan foglalkozni a vadászati turizmussal és meggazdagodna belőle. Ezt látva az emberek, talán felismernék a lehetőséget. Én úgy gondolom, hogy meg van mindenünk a vadászati turizmushoz: vannak már szakembereink, vendéglátó egységek, van vad, csak a felismerés hiányzik.\\\\\\